Belgrád 2018.május

Május utolsó hétvégéjén Belgrádban jártunk! Szombat hajnalban indultunk nagy-nagy izgalommal és lelkesedéssel, hiszen erre a hétvégére már hónapokkal ezelőtt elkezdtünk készülni , a felnőtt csoport új koreográfiával debütált , az ifjúsági csoportunk a több mint egy évvel ezelőtt elkészült és nagy sikerrel bemutatott Crna Trava környéki tánccal örvendeztette május 27-én a közönséget Belgrádban. Szombaton várost néztünk, szabad program volt és ellátogattunk a közeli Kaluđerica városába,ahol megtekinthettünk minden mozdulatát egy népviselet és annak kellékeinek készüléséről! Vásároltunk új bocskorokat, a fiúknak sajkaca-t , nyakláncokat, kiegészítőket. Gyönyörködtünk a szebbnél szebb viseletekben! Este megnéztük Belgrád belvárosát ,a várat , koncerteket ,kirakodóvásárt. Vasárnap elérkezett a fellépés napja délelőtt egy felvonulással indultunk amely több helyszínen is megállt misét tartott a helyi pap ,az utolsó állomás a fesztivál helyszíne volt ahol délben megkezdődött a műsor , nagy izgalommal vártuk hogy sorra kerülhessünk,megmutathassuk mivel is készültünk a kedves érdeklődőknek. A fellépésünk után mely nagy sikert aratott a helyi tánccsoportok vezetői ,lakók és más országból érkezett csoportok gratulációit is fogadhattuk,mely nagy örömünkre szolgált. Jövőre veletek ugyanitt!

Egy pár kép a hétvégi kiruccanásról megtekinthető itt >>>

K.D.