Ajvarijada Deszken

  2016. szeptember 10-i nap igazi Bakán világ bemutatása volt. A szerb kultúra hónapjának megnyitója a hagyományosan megrendezett Ajvár fesztivál és a Folk Feszt is egyben. Csapatunk fel 8 kor irányt vett Deszknek, Pomázról. Pár állomást útba ejtve össze gyűjtöttük táncosainkat  és néhány órás buszozás után 35 fővel megérkeztünk Deszk faluba.

Nem sok időnk maradt habozásra rögtön a sűrűjébe csöppentünk, részt vettünk az Ajvár főzőversenyen, eközben a lányok elkezdték a hajak elkészítését, egyik kreatív táncosunk bevállalta a csapat nevében hogy egy fehér anyagra sült paprikával rajzoljon azt ami a fesztiválról eszébe jut. Nagyon jó ötlet került a “vászonra” mégpedig az Opanke logója. Ezt követően 3 fővel a paprikanyúzó versenyen is indultunk “ha már lúd ,akkor legyen kövér”alapon. A fogadtatás és a vendégszeretet kitűnő volt hiszen ezen versenyek alatt egy Szerbiából érkezett rezes banda alapozta a hangulatot.
Ebéd után sem volt megállás rohantunk a sportcsarnokba hogy sminkeljünk, próbáljunk, csiszoljunk, szépüljünk, és megkezdhessük a “Menettáncot” melyet zenekarokkal együtt valósíthattunk meg. Deszk fő utcáján vonulva a Sportpályáig. Délután négy órakor megkezdődött a műsor, izgultunk… megkaptuk a sorrendet 9. fellépők voltunk a 18-ból. Jobbnál-jobb produkciókat láthattunk és sorra kerülésünkig, nagyon izgultunk de a hangulat felülmúlhatatlan volt, a csapat teljes erőbedobással és szeretettel mutatta be a már több mint 10 éve nem látott SAJÁT gyűjtésüket a Pomázi Lakodalmast. A közönség nagyon lelkes volt és már az elején tapssal fogadott minket ez már megalapozta a jó kedvet és hangulatot a színpadon (IS). Rég nem látott barátokkal és ismerősökkel találkozhattunk. A műsor után a Zűrös banda és a trombitások csinálták a bulit naná hogy mi meg roptuk.
Köszönjük a Szerb Kulturális és Dokumentációs Központnak a Bánát Táncegyüttesnek és Deszk falujának.